Nem hivatalos oldal

Egészség

A NaturalSwiss csalás elhitetése nagyon sok ember önös érdeke.

Naturalswiss csalás

Naturalswiss csalás

Bizonyára Önt is vádolták már meg hamisan. Ekkor az a legkellemetlenebb, hogy az embernek, aki semmit nem csinált, magyarázkodnia kell. Nos, az igaztalan vádaskodás nem csak magánszemélyek esetében áll fenn, hanem cégeket illetően is. A NaturalSwiss csalás kifejezés már például olyan elterjedt lett, mintha ez a vád igaz volna – holott egyáltalán nem az! A tények elferdítése mögött olyan emberek állnak, akiknek az érdeke az, hogy a vásárlók, akik a NaturalSwiss termékeit választanák, a vádak hallatán elálljanak vásárlási szándékuktól. Ennek érdekében a NaturalSwiss csalás örvén olyanok hangzanak el, hogy a cég termékei használhatatlanok, hogy fabatkát sem érnek, s hogy a NaturalSwiss csalás útján szedi el emiatt a vásárlók pénzét. Persze aki csak egy kicsit is belegondol mindebbe, az látni fogja, hogy mindez sületlenség. Olvasd tovább

A méregtelenítő eljárások azért nagyon hasznosak, mert így meg lehet szabadulni a felhalmozódott mérgektől.

Méregtelenítő

Méregtelenítő

Ha azt mondjuk, hogy étkezéseink nem a legegészségesebbek, akkor sokan ezalatt azt értik, hogy az elfogyasztott ételekben sok a felesleges szénhidrát, a cukor. Holott inkább úgy kellene ezt értelmezni, hogy a kártékony ételekben sok az olyan káros adalékanyag, amik miatt aztán könnyedén előfordulhat, hogy az embernek méregtelenítő eljáráshoz kell folyamodnia, hogy a szervezetében felhalmozódott méreganyagoktól meg tudjon szabadulni. Ha az ételekben ugyanis sok lesz a toxin, akkor ezek fogyasztása hosszú távon ahhoz fog vezetni, hogy a idővel már a mérgek semlegesítésére szolgáló immunrendszer sem fog tudni mit kezdeni ezekkel a méreganyagokkal. Így aztán azok fel fognak halmozódni a testben. Olvasd tovább

Progeszteron pótlás külsőleg és belsőleg

Progeszteron pótlás nőknek

Progeszteron pótlás nőknek

Egyetlen hölgy sem örül annak, ha kiderül, hogy gondok vannak a hormonszintjével. Pedig érdemes lenne ezzel a problémával foglalkozni, mert számtalan tünete lehet annak, ha a szervezetben túl magas az ösztrogénszint. Állandó fáradtság esetén például kipróbálható a progeszteron pótlás, mert elképzelhető, hogy a problémák hátterében a hormonok állnak. A rendszertelen menstruáció is gondokra utalhat, de az is árnyékot vethet a női létre, ha mióma van a méhben.

A progeszteron pótlás akkor is jól jöhet, ha a hölgyek nem tudnak teherbe esni, hiszen a hormonnal egyszerűbben bekövetkezik a vágyott gyermekáldás. Szükség lesz egy vérvizsgálatra abban az esetben is, ha a hölgyeknek állandóan ingadozik a hangulatuk, illetve ha nincsen kedvük az együttlétekhez. A progeszteron pótlás a hőhullámok esetén is megoldást nyújthat, ezért azt tanácsoljuk, hogy minden nő nézzen utána annak, milyen lehetőségek vannak a hormon szervezetbe való bejuttatásába. Olvasd tovább

A méregtelenítés nem korfüggő, így aztán fiatalok is élhetnek vele!

Méregtelenítés

Méregtelenítés

Amikor gyermekünk leemeli a polcról a kólát, s mellé a csipszet, szülőként nem csak amiatt kellene aggódnunk, hogy mi lesz így a gyerek súlyával, hanem amiatt is, hogy ezekkel az élelmiszerekkel vajon mennyi méreganyagot visz be a szervezetébe. Mert visz be, annyi bizonyos. Ha ugyanis túl sok toxin lesz már a testben, akkor a méregtelenítés idővel elkerülhetetlen lesz, hiába van szó fiatal szervezetről. A méregtelenítés éppen ezért már fiatal korban is elvégezhető, ha úgy látjuk, hogy a használata indokolt. Sajnos a mai világ olyan, hogy nehéz kivédeni a folyamatosan ránk leselkedő mérgek hatásait. Ott vannak az élelmiszereinkben, a gyógyszereinkben, a levegőben és a vízben is. A vastagbélben (az immunrendszerünk tehetetlensége miatt) képes a toxinok felhalmozódni, ahonnan aztán, ha nem pucoljuk ki, a mérgek el tudnak jutni egészen a belső szervekig is! Olvasd tovább

Fogászat Budapest városában minőségi esztétikai megoldásokhoz!

Fogászat Budapest

Fogászat Budapest

A fogak egészségét hosszú távon csak úgy őrizhetjük meg, ha folyamatosan figyelünk az ápolására, továbbá rendszeresen részt veszünk szűrő vizsgálatokon, hogy a szuvasodás legkisebb jelénél már fel lehessen lépni a problémák ellen. Már attól sem kell tartanunk, hogy nagy fájdalmakat kell elszenvedni, vagy épp attól, hogy mennyire tud természetes látványt nyújtani egy tömés vagy pótlás, hiszen a Dentium Implant Center fogászat Budapest városában korszerű, esztétikus megoldásokkal tud szolgálni a páciensei számára! Szép mosollyal sok mindent elérhetünk, de az is biztos, hogy sokkal magabiztosabbak azok az emberek, akik gátlások nélkül nevethetnek. Olvasd tovább

A gyógynövények már évezredek óta jelentenek gyógymódot egy csomó panaszra.

Gyógynövények

Gyógynövények

A modern életvitel egyik átka, hogy igyekszünk minden betegségre, egészségügyi problémára elsősorban gyógyszerek alkalmazása révén megoldást találni. Holott a gyógyszerek képesek jelentősen megterhelni a májat, aminek ezeket a medikamentumokat le kell bontania. Amennyiben létezik természetes megoldás is, azaz megfelelő gyógynövények egy-egy probléma kezelésére, akkor célszerű első körben azok alkalmazásával próbálkozni. A gyógynövények természetes anyagok, így nem terhelik le feleslegesen az immunrendszert. Természetességük miatt használatuk nem jár kellemetlen mellékhatásokkal; mindez egyetlen gyógyszerről sem mondható el, sajnos. (Sőt, előfordulhat, hogy egy orvosság alkalmazása miatt aztán egy újabb gyógyszert is el kell kezdeni szedni valakinek, hogy egy felbukkanó mellékhatást ezáltal semlegesíteni lehessen!) Olvasd tovább

Vastagbélrák szűrés kíméletes módszerekkel!

Vastagbélrák szűrés

Vastagbélrák szűrés

Életmódunk és táplálkozási szokásaink hatással vannak egészségi állapotunkra, mely sok esetben bélrendszeri problémákkal nyilvánul meg, ha valamit nem csinálunk jól. A betegségek kialakulásának elkerüléséhez és állapotfelméréshez is kíméletes megoldást nyújt a vastagbélrák szűrés a  weboldalon bemutatott lehetőségekkel! Annak érdekében, hogy meg tudjuk előzni a kellemetlenségeket, mindig időben el kell menni orvoshoz, még akkor is, ha tartunk a kellemetlenségektől. Eddig ez így volt, de mára a Pannónia Magánorvosi Centrum által elérhető vastagbélrák szűrés egy kedvezőbb módja annak, Olvasd tovább

Kényelmesen elvégezhető a fogfehérítés házilag

fogfehérítés házilag

fogfehérítés házilag

A tökéletesen fehér fogak nem kerülnek sokba, így ma már bárki számára megfizethetőek. Sőt, a kezelést nem kell szakrendelőben elvégezni, hiszen az M-White segítségével otthon, kényelmes körülmények között megoldható. A fogfehérítés házilag roppant egyszerű, csak egy pár dologra kell odafigyelni. Legelőször is tudni kell, hogy az M-White használatával nem sértjük meg a fog és az íny szerkezetét. Az amerikai termék nem tartalmaz peroxidot sem. Vakítóan fehér fogakat tudunk vele elérni anélkül, hogy bármiféle mellékhatást produkálna.
Olvasd tovább

Nem maradhat el a felfekvés kezelése

Fontos a felfekvés kezelése

Fontos a felfekvés kezelése

Ha valaki egy betegség vagy baleset miatt kénytelen sok ideig az ágyban fekve, vagy ülve maradni, akkor bizony problémák jelentkezhetnek nála. Ilyenkor sajnos a szövetek megsérülhetnek az állandó nyomás okán, emiatt pedig sebek alakulhatnak ki a testen.

A felfekvés kezelése ennek alapján nem várhat, hiszen a beteg számára nagyon fájdalmasak lehetnek a kialakult fekélyek. Az ápolók egyébként úgy szoktak a probléma ellen védekezni, hogy pár óránként forgatják a páciensek testét, ám ez általában még nem elegendő a felfekvés kezelése során. Olvasd tovább

Egészségmegőrzés és a pikkelysömör kezelése

Egészségmegőrzés

Egészségmegőrzés

Sajnos vannak olyan betegségek, amelyeket még a mai világban sem képesek az orvosok tartósan kezelni. Ezeknek általában valamilyen genetikai oka van. A pikkelysömör kezelése és az egészségmegőrzés igazából összefüggnek egymással. A rendszeres bőrápolás is az egészségmegőrzés részét képezi. A pikkelysömör manapság a világon közel 125 millió embert érint. A probléma a sejtek túl gyors szaporodása, vagyis osztódása. A pikkelysömörben szenvedő embernek a bőrhámsejtjei sokkal gyorsabban osztódnak, mint egy normál embernél. Olvasd tovább