Ez az angol nyelvi tábor ovisoknak nagyon sok izgalmas témakörben várja az ide jelentkezőket.

angol nyelvi tábor ovisoknak
angol nyelvi tábor ovisoknak

Az angol nyelvi tábor ovisoknak minden héten más és más szellemben várja a gyerekeket. Hogy mit is jelent ez? Ugye hét héten keresztül van lehetőség ide jönni a nyár folyamán azoknak is, akik nem ebbe az óvodába járnak. Minden hétnek meg van témaköre, amire az adott hét foglalkozásai épülnek. A sort a királylányok és a lovagok indítják, ami minden kisgyerek kedvenc témaköre. Jelmezek, ékszerek és lovagi eszközök várják a gyerekeket. Míg a lányok a szépségükkel vannak elfoglalva, addig a fiúk a lovagi tornára készülnek. Mindezt persze angolul, hiszen az angol nyelvi tábor ovisoknak csakis az idegen nyelv szellemében valósul meg. Lesz még jelmezes mulatság. Egy másik héten a kalózók jönnek. A gyerekek lesznek a kalózok és ez egy kalóztábor lesz a héten. A térképrajzolás és a kincskeresés is angolul zajlik majd, ami különösen izgalmassá teszi a hetet. Az angol nyelvi tábor ovisoknak utolsó hetében az egészségé lesz a főszerep. Az angolon kívül az egészségre is nevelik a gyermekeinket, akik közelebbről megismerhetik a konyhaművészeteket is.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás