Az Olajág Otthonok csepeli és törökbálinti intézményeinek programjaiból:

Olajág Otthonok

Csepel Önkormányzata idén is megajándékozta a kerület nyugdíjas lakóit egy fantasztikus hajókirándulással. Az Olajág Otthonok intézményének lakói is azok közé a szerencsések közé tartoztak, akik részesei lehettek ennek az élménynek.

A mintegy háromórás útra a Zsófia Főhercegnő Rendezvényhajó fedélzetén az idősek otthona lakóit, valamint a kerület nyugdíjasait elkísérte Borbély Lénárd polgármester is.
A személyzet segítőkész és barátságos volt, s nem hagyták, hogy az utasok éhen vagy szomjan maradjanak. Finomságokkal látták el a hajókázókat.
Az utazás alatt az Olajág Otthonok csepeli idősek otthonának lakói a folyamatos élőzene mellett örökzöld slágereket énekeltek és táncoltak is, sokat társalogtak és emlékül közös fényképek is készültek.

A Duna által kettészelt Budapest egyedi panorámájának látványa, sok elfeledett emlék megelevenítése, nagy örömöt okozott az idősek otthona lakóinak, a kísérőknek, hallgatóként pedig színes történetek kavalkádját.
Az idősotthonban élők tele élménnyel, vidám mosollyal és hálával tértek vissza az intézmény falai közé, mert egy igazán jól tervezett kirándulás részesei lehettek.

A tavaszköszöntő bálra május negyedikén került sor Törökbálinton.
Az éttermet ünnepi ruhába „öltöztette” a mentálhigiénés csoport, a fehér asztalokat színes orgonákkal tarkították. A zenész még hangolt, amikor az idősek otthona lakóimár elkezdtek szállingózni báli ruhájukban, ünnepélyesen, elegánsan.

Megérkezéskor a kis segítők üdvözlőitallal fogadták a lakókat, majd mindenki igyekezett jó helyet találni az asztaloknál. Az ünneplést az Olajág Otthonok törökbálinti idős otthonának egyik kedves lakója, Ulviczki Marika néni kezdte saját versével, amit Anyák napjára írt.

A meghitt hangulat után a Bonton Táncegyüttesnek köszönhetőenfelpörögtek az események.

Alsótagozatos iskolások felnőtt komolysággal adták elő rumba és salsa táncukat. A nagyobb lányok elegáns ruhában a „Honfoglaló” zenéjére táncoltak. A fiatal táncosok modern táncát az idősebb korosztály követte. A legnagyobb meglepetést a „sörtánc” okozta, amihez a mentálhigiénés csoport sör kóstolót biztosított. A táncmulatságot az idősek otthonalakói, a dolgozók és a fellépők közös tánca zárta, amelyben mindenki kellően elfáradt. Az éhségetszalámis szendviccsel és kacsazsíros lilahagymás „deszkával” csillapítottuk. Ezután következett a várva várt tombola, ahol izgatottan figyeltük kinek a számait fogják kihúzni. Kis segítőink azonnal jogos tulajdonosához juttatták az ajándékot. Kisebb-nagyobb, hasznos vagy vicces tombolatárgyak találták meg a szerencséseket. A bált végül egy újabb közös tánc zárta, ahol idősek a fiatalokkal, az idősek otthonalakói a dolgozókkal táncoltak együtt.

Az Olajág Otthonok törökbálinti idősek otthonának Fokozott Ápolási Gondozási részlegén is számtalan programmal, foglalkozással biztosítunk tartalmas időtöltést az ott élőknek. Jánossy Zsuzsanna, akinek képeit már lakóink is megcsodálhatták, több alkalommal is a rajzok, rajzolás világába repíti az öregek otthona lakóit.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás