Imperium Galactica II – a klasszikus PC-játékok varázsa

Imperium Galactica II
Imperium Galactica II

Ha magyar fejlesztésű számítógépes játékokról esik szó, nem
mehetünk el említés nélkül a Digital Reality 1999-es Imperium Galactica II. című
játéka mellett.

Az egyik legösszetettebb, akár hálózatban is játszható PC-játék, ami valaha
fejlesztők keze alól kikerült.

A telepítés után három faj közül kell választanunk; az űrbe kirajzott emberiség
egy kincs nyomában járva a halhatatlanságot kutatja, illetve a kra’henek harcos
népe, vagy a kalmár shinarik állnak rendelkezésünkre, hogy belecsobbanjunk az
Univerzum meghódításába. Természetesen van egy kezdőbolygónk, melynek kormányzójaként felelősek vagyunk
annak civilizációjáért.

Lakóházakat, középületeket, gyárakat, kiszolgáló
létesítményeket, erőműveket kell építenünk, s mindeközben gondoskodnunk kell
lakosaink igényeinek legteljesebb kielégítéséről. Persze ha csak ebből állna a
játék, akkor nem volna szükség űrhajókra, márpedig a játék igen tetemes része
arról is szól, hogy milyen sikeresek vagyunk az űr felfedezésében, és hogy milyen
diplomáciai kapcsolatokat sikerül létesítenünk idegen fajokkal. A játék tervezői
azoknak a játékosoknak is szórakoztató órákat garantálnak tehát, akinek a békés
építkezés, és fejlesztés a célja, de annak is, aki újabb és újabb űrhajótípusok
fejlesztésével idegen világok felfedezésére és meghódítására törekszik.

2009-ben készítették el az Apple iOS applikációját, nemrég pedig az Andoridos
változatot. A már tizenöt éves játék varázsa a modernebb grafikához szokott
gamerek szívéhez is megtalálta az utat.

 

Kovács Rhewa Andrea

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás