A tv adás többféle módon is érkezhet
Mivel a legtöbben nincsenek pontosan tisztában azzal, hogy milyen módon válik lehetségessé a televíziózás, ezért az Invitel szeretné elmagyarázni a dolgot, a jobb érthetőség érdekében. A tv adás technológiánként változó, ugyanis rengeteg módozat áll a szórakozni vágyók rendelkezésére. A legrégebbi eszköz az analóg jellel való televíziózás, ami már Magyarországon is lekapcsolásra került. Majd jött a műholdas, illetve a digitális televíziózás, ami ma is nagy népszerűségnek örvend az Invitel ügyfelei között. A tv adás technológiánként változó lehet, ezért feltétlenül meg kell említeni a kábeltelevíziózást is, ahol rádiófrekvenciás jelek segítségével jön az adás. Azt is érdemes tisztázni, hogy egyre többen érdeklődnek a még modernebb lehetőségek iránt, amelyek egészen pontosan az IPTV-t és a HDTV-t takarják. Bár a tv adás technológiánként változó, az Invitel úgy gondolja, hogy mindegyik módnak megvan a maga előnye. Ha Önnek is felkeltette az érdeklődést valamelyik lehetőség, akkor tárcsázza az Invitelt!