Egyszerre több NKH vizsga

NKH vizsga

A tapasztaltabbak tudják, hogy a gépkezelői szakma nem csupán nyugaton, de Magyarországon is mindig kereset. Sőt, a targoncavezető munkakör a legfelkapottabbak között szerepel, ugyanis szinte minden évben a legkeresettebb szakmák között volt. Ha valaki ezen vagy valami ehhez hasonlón gondolkozik, az NKH vizsga letétele kötelező. Persze ez csakis akkor szerezhető meg, ha az ember már rendelkezik az OKJ-s bizonyítvánnyal. Ha ez megvan, akkor igen egyszerűen megoldható az NKH vizsga, ugyanis ez csakis gyakorlati részből áll. Ez tehát egy adott gépcsoporton belül típus bővítésre szolgál. Emiatt is fontos elgondolkozni azon, hogy valaki egyszerre több gépkocsira is letegye ezt.

Ez azért lényeges, mert több NKH vizsga letétele után bizony jóval megnő az esély az elhelyezkedésre, legyen szó a logisztika, raktározás, földmunka vagy éppen az építőipar területeiről. Azonban, mielőtt valaki felkeres egy céget, ahol letehető az NKH vizsga, érdemes olyan mellett dönteni, amelyik a lakóhelyhez közel van, vagy legalább az segít olcsó szállást találni. Mivel a Transzport Studiumnál mindez adott, nem is véletlen, hogy rengetegen döntenek emellett.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás