A Dyson ventilátor futurisztikus megjelenése

Dyson ventilátor 
Dyson ventilátor

Hirtelen nehezen hihető el, hogy ez valóban egy ventilátor. Pedig valóban az, csak nem abban a formában, ahogyan azt megszokhattuk. Általában ezek a berendezések forgólapátokkal rendelkeznek, amelyek felkavarják a levegőt, ezáltal generálva a légáramlatokat.

Dyson ventilátor oszcilláló mozgásáért egy külön motor felel, ami szélesebb mezőben áramoltatja a levegőt. Ennek hála, sokkal kellemesebb a Dyson ventilátor közelében lenni.

Egyrészt azért, mert megmozgatja a levegőt, de nem fogjuk úgy érezni, hogy lefújja a fejünket a nyakunkról, ami a hagyományos változatok esetében gyakran előfordul.

Másrészt sokkal csendesebb, ezáltal a pihenés is zavartalan a közelében. A futurisztikus dizájn és az alacsony zajszint mellett, fontos kiemelni azt is, hogy nemcsak hűtéshez, hanem fűtéshez is használhatjuk. Egy nagyobb helyiséget is képes felmelegíteni. Az AirMultiplyer technológiának köszönhetően felerősíti a levegő áramlását úgy, hogy ez egyáltalán nem válik zavaróvá. A Dyson ventilátor egyedi formatervezésének hála, a lakás vagy az adott helyiség díszévé válhat.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás