Nem hivatalos oldal

Víztisztítás vízkezelés

A vízlágyító segít elbánni a kemény vízzel!

Vízlágyító

Vízlágyító

Nem árt tudni, hogy ha látunk egy reklámot a tévében, ahol valaminek a megvásárlására bíztatnak bennünket, akkor az legtöbbször nem szól másról, minthogy azért kell megvenni az adott terméket, mert azzal mi többek leszünk, jobbak, szebbek stb. Érdemi változást tehát nem jelent a vétel, éppen ezért okosan kell ekkor eljárni. Ugyanakkor ha éppen vízlágyító reklámja meg a televízióban, akkor ott már érdemes lesz fülelni, mert amit ott elhangzik érvként, hogy miért is kell (mondjuk) a fűtőszálat vízlágyító segítségével megóvni, az bizony mind valós dolog! A vízlágyító akkor fog elkélni, ha a víz, amivel kénytelenek vagyunk “dolgozni”, kemény. Mindez annyit takar, hogy sok benne a kalcium- és a magnéziumion, ami nem másért, hanem a vízkőképződésért felelős. Olvasd tovább

Érdekli Önt a vastalanítás?

Vastalanítás

Vastalanítás

Ugyan igen sok ember él ma Magyarországon olyan körülmények között, melyek jónak számítanak, sokan kényszerből vagy racionális megfontolásból mégis ott tartanak, hogy a víz sincsen még bevezetve hozzájuk. Ha valaki kútból vezeti be magához a vizet, az persze sokkal jobb, mintha nem lenne a házban egyáltalán víz. Ám még ekkor is ott van a vastalanítás feladata, amennyiben a kúti vízben túl sok a vas. Hogy ez miért jelent problémát? Nos, a túl sok vas elszíneződött csapteleppel, szaniterekkel, valamint kimosott ruhákkal jár együtt, így aztán a vastalanítás igencsak kelleni fog ott, ahol a kút vize túl sok vasat tartalmaz. Amennyiben Ön is érintett ebben, és szeretne valamit kezdeni ezzel a helyzettel, úgy mindenképpen nézze meg, hogy mit ajánl erre a helyzetre az Economy Water! Olvasd tovább