Benzines fűkasza és bozótvágó szerszámgépek

Benzines fűkasza
Benzines fűkasza

A nagyobb telkek, kertek gazos részeinek karbantartásához, kiváltképp a nehezen hozzáférhető, kerítés, fák vagy bokrok melletti területek tisztogatásához, manapság a különféle fűkaszák és bozótvágók jelentik a legnagyobb gépi segítséget a kertészek számára. Közülük, a legnépszerűbbnek a benzines fűkasza számít és ezt elsősorban annak köszönheti, hogy jóval erősebbnek bizonyul az akkumulátoros és az elektromos változatoknál. A Szerszámoázis internetes áruház kínálatában rengetegféle szerszámgép szerepel, csakis minőségi, megbízható gyártóktól.

A benzines fűkasza esetében is ugyanez a helyzet áll fenn, ugyanis az igen populáris márkáknak minősülő Hitachi és Makita szolgáltatja az összes ilyen fajta terméket. Az árukészletben kétütemű és négyütemű motorral rendelkező fűkaszák is vannak. Utóbbiak, mivel nagyobb teljesítményre képesek, ezért általában költségesebbek is. A weboldalon egyébként a legtöbb benzines fűkasza tekintélyes mértékű leárazás alatt van, ezért nem érdemes az érdeklődőknek sokáig gondolkodniuk a vásárláson, hiszen az akció csak a készlet erejéig érvényes. Ezen kívül, akármelyik benzines fűkasza is kerülne megrendelésre, valamilyen ajándék jár hozzá.

Ezek a szerszámgépek hobbi, farmer, illetve profi változatokban is kaphatóak. Mindegyikre 3 éves gyártói garancia vonatkozik, ami természetesen csak olyan esetekben alkalmazható, amikor az adott fűkasza meghibásodása rendeltetésszerű használat mellett következett be. A Szerszámoázis honlapja alapvetően egyszerű felépítésű és jól átlátható, ezért könnyedén meg lehet találni a vásárlók által keresett árucikkeket. Jelen esetben, a kiválasztott benzines fűkasza nevére vagy képikonjára kattintva, megjelenik annak részletes leírása és a legalapvetőbb technikai paraméterek, amelyek alapján egyszerűbb lehet a vásárlási döntés meghozatala. A fő tulajdonságok mellett, a leszállított tartozékok, valamint a csomaghoz tartozó szerszámkészlet is felsorolásra kerül a leírásban.

A benzines fűkasza vásárlásához a virtuális bevásárlókosárba kell helyezni, majd megadni a kézbesítéshez és a számlázáshoz szükséges személyes adatokat, végül pedig ki kell választani, hogy milyen módon történjék a kiszállítás és a fizetés. Legtöbb esetben, a benzines fűkasza házhozszállítása teljesen térítésmentes, tehát a megrendelést követően, a vásárlónak semmi egyéb dolga nincs, mint az otthonában kényelmesen várni a futár érkezését, ami legfeljebb néhány napon belül megtörténik. A benzines fűkasza mindkét változata bárki számára könnyen kezelhető, kiemelkedő erejéhez képest, nem egy nehéz eszköz és a motorzaj is elviselhető.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás